A 7 tanártípus, akitől menekülj!



Mik azok az árulkodó jelek, amiből már az elején tudhatod: nem is érdemes vele elkezdened angolul tanulni!

11 éven keresztül vezettem egy hagyományos nyelviskolát. A 11 év alatt

több mint 100 nyelvtanárral dolgoztam együtt és több mint 500-at felvételiztettem.

Volt olyan, hogy egy hét alatt 20-at.

Ez sem volt más, mint egy X-faktor vagy Megasztár válogató. Vicces és szomorú jelenetek, és néhány nagy felfedezett volt a válogatás eredménye.

Tömegével jöttek el olyan "tanárok", akiknek valakik nyelvtanári diplomát adtak a kezükbe, de

az angol tanításról, no, arról fogalmuk nem volt.



Nyelviskola vezetőként kiderült számomra:

a magyarországi angol tanárok 90%-a alkalmatlan a feladatára.

Ja, és ők azok, akik az újságban és az interneten hirdetnek, hogy órákat vállalnak, úgyhogy jobb lesz vigyáznod!

"Profi angol tanárokat keresünk."

- így szólt az a hirdetés, amire az egyik nagy kedvencem is jelentkezett. Még az interjú előtt, amíg nem értem oda, várt az ügyfélszolgálaton, ahol is megtudta, hogy a profi angol tanárokat angol nyelvű állásinterjún felvételiztetjük. Én már csak a hűlt helyét találtam, mert mire beértem, az ügyfélszolgálatosunk csak annyit mondott: "Elszaladt, mert angolul lett volna a beszélgetés."

Volt olyan diplomás angol tanár jelentkező, aki az angol nyelvű állásinterjú első két kérdését ötszöri elismétlés után sem értette meg. Ekkor félbeszakadt a mérkőzés.

De Te, ha tanárt akarsz választani, akkor honnan tudd, hogy ki az, akitől AZONNAL MENEKÜLJ? Ki az, akivel nem indulhatsz el ezen a hosszú úton? Épp elég nehéz ez anélkül is, hogy valaki még hátráltatna is.

1. típus: az UNALMAS!


Nincs mese, a tanároddal sok időt töltesz el, akár otthon, akár nyelviskolában, akár pedig online angol nyelvtanfolyamodon. Az egyik legfontosabb szempont ez legyen számodra: ha ordít róla, hogy UNALMAS figura, akkor menekülj!

Ne menj bele a "Hát, majd megszokom valahogy!" gondolatba, mert nem fogod. Nem fog érdekelni, hogy vele tanulj, maga az angol sem fog annyira érdekelni, ha dögunalmas tanárral tanulsz.

Az unalmas tanár nem tanár, akármennyire is jó angolból.
Sose válassz unalmas angol tanárt. Nem fogsz vele megtanulni angolul.

2. típus: az ÉRTHETETLEN!


Az angol tanulásod során a tanárnak magyaráznia kell.
Ezt nem tudod elkerülni.

Nade hogy döntsd el, hogy jó-e a magyarázat, ha ő a szakember, Te meg nem értesz hozzá?

Egy jó tanárt azonnal felismersz. Ha nem érted a magyarázatot, akkor menekülj. Ha a magyarázat közben sem érted a magyarázatot, akkor baj van. Nem jó tanárnál vagy.

Az lehet, hogy utána nem tudod egyből jól használni, az természetes. De ha nem érzed, hogy "Igen, értem, hát így kell!", akkor ne is vesztegesd az idődet arra a tanárra.

3. típus: a "LEGOLCSÓBB"!


2006-ban járt hozzám egy berceli lány, több mint két órát utazott minden alkalommal, hogy velem tanulhasson, mert valaki ajánlott neki engem. Az első óra után ezt mondta:

"Gábor, én eddig harmadannyit fizettem a tanáromnak. Több mint 8 hónapot jártam hozzá és semmit nem értettem. Most 1 óra alatt többet haladtam Veled, mint vele fél év alatt!"

A legolcsóbb tanár Neked mindig a legdrágább tanár lesz.
Nem csak, hogy lassabban éred el vele a célod, hanem sajnos a legtöbbször esélyed sincs vele elérned a célod.

Az olcsó tanár olyan, mint az olcsó kocsi motor nélkül:
elmondhatod, hogy van kocsid, de nem jutsz el vele sehova!

Akkor most melyik tanár is az olcsóbb?

4. típus: aki MAGYARUL BESZÉL ANGOLUL!


A jó kiejtés SZÁMODRA nem minden.
Nem feltétlen fontos, hogy Neked tökéletes kiejtésed legyen.

Viszont:
én még soha, ismétlem SOHA nem találkoztam olyan JÓ TANÁRRAL, akinek csapnivalóan rossz lett volna a kiejtése.

Kb. olyan gyakori, mint a rózsaszín elefánt.

Ha Te, aki nem angol tanár vagy, kiszúrod, hogy kifejezetten magyaros, nem angolos a tanárod kiejtése: M-E-N-E-K-Ü-L-J!

A JÓ angol tanárnak nincs rossz kiejtése.

5. típus: "FELSŐFOKOT NEM VÁLLALOK!"


Rossz hírem van. Minden angol és amerikai legalább felsőfokon beszél angolul.

Azokról a tanárokról, akik ezt a mondatot kimondták valaha, hogy felsőfokot nem vállalok, mindig, ismétlem MINDIG és kivétel nélkül bebizonyosodott, hogy hát bizony nem csak felsőfokot, de bizony alapfokot sem kellene vállalnia.

Azonnal menekülj az olyan tanártól, aki kijelenti: felsőfokot nem vállal. Sajnos kezdőként sem fog tudni tanítani Téged.

6. típus: "ÚGY CSINÁLJUK, AHOGY TE AKAROD!"


Elsőre ez nagyon jól hangzik.

De képzeld csak el ezt egy orvos szájából:

"Persze, úgy csináljuk, ahogy Ön akarja!
Nem kell a keserű gyógyszer, értem.
Nem kéri az injekciót sem, oké. Semmi gond.
Nem mérem meg a vérnyomását, értem, hogy szorítja."

Aztán a beteg meghalt.

Ha egy tanár csak azt akarja csinálni, amit Te kérsz tőle és semmi mást, akkor fogalma sincs róla, hogy mit is kellene csinálni ahhoz, hogy tényleg elérd a kitűzött célodat!

Természetesen az nem gond, ha megbeszélitek a céljaidat, sőt.
Az sem baj, ha kéred, hogy mikkel foglalkozzatok.

A baj akkor van, ha a tanárod ehhez nem tud semmit hozzátenni és nem látja meg, hogy mikre van mindenképpen szükséged ahhoz, hogy elérd, amit akarsz!

7. típus: a SUNYIZÓS


Huhúúú, ez a nagy kedvencem.

Volt egy egyetemista lány, aki újonnan kezdett a nyelviskolában nálam. Előtte egyéni órán volt három magántanárnál.

Háromnál. 1 hónap alatt.

Az egyik tanár az első órát amolyan ismerkedős órának szánta.
A tanár házában volt az óra. Megmutatta neki a kiskutyáit, mesélt róluk magyarul, hogy melyiknek éppen melyik oltás esedékes. Aztán csörgött a telefonja, egy 10 percet beszélt rajta. Leültek angolozni. 20 perc múlva a tanár mondta, hogy na akkor mára ennyi. 4000 Forint lesz.

Paff.

Tudod ezt mi hogy csináljuk?
Természetesen nem húzzuk az idődet, és ha valami olyan dolog jön közbe, ami miatt az óra csúszik, még jó, hogy perc alapon nyilvántartjuk Neked, hogy miattunk mennyit csúszott az órád.


Ha a fenti 7 dologból bármit tapasztalsz egy tanárnál:
MENEKÜLJ TŐLE!

Egy dolgot garantálok: a GO! tanárai között nem találsz ilyen embereket, akikre a fenti 7 pont bármelyike is illene.